A többség egyetért fizessenek a gazdagok - MSZP KALOCSA

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

A többség egyetért fizessenek a gazdagok

A többség egyetért vele: Fizessenek a gazdagok!

Működik és népszerű Botka László és az MSZP üzenete a választópolgárok között, még a fideszesek többsége is egyetért azzal, hogy a gazdagoknak nagyobb anyagi felelősséget kell vállalniuk a közös ügyekben. A felvetést támogatják a bizonytalanok is, az a réteg, ami annak az egymillió új szavazónak a zömét adhatja, akikre a baloldalnak szüksége van a kormányváltáshoz.
A Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet készített reprezentatív kutatást arról, hogyan fogadják a választók Botka László és az MSZP „Tegyünk Igazságot – Fizessenek a gazdagok!” kampányát. Kiderült: a kormánypárt táborának 65 százaléka egyetért az igazságosabb adózás javaslatával. A bizonytalanok és a Jobbik szavazói estében ez az arány 74 százalék. Az MSZP-támogatók pedig különösen harapnak erre a témára: 87 százalékuk egyetért vele.
Egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy Botka ugyanolyan ismert, mint Orbán, de népszerűbb a kormányfőnél, illetve a baloldali szavazók 80 százaléka szerint ő győzheti le a miniszterelnököt. A friss számok azt mutatják, hogy programját a társadalom többsége támogatja, így Botka az esély a kormányváltásra.
MSZP
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz